A VII. ICO CROSSMINTON DEBRECEN OPEN nemzetközi gyorstollas versenyen 10 versenyzőnk nevezett.
Debreceni utazásunkat most először vonattal bonyolítottuk, ami nem is volt zökkenőmentes. Két éjszakát aludtunk ott. A szombati versenyen rengeteg mérkőzést játszottak sportolóink a remek szervezés miatt. A szlovák csapat erős mezőnnyé duzzasztotta az amúgy sem gyenge magyar felhozatal, mégis tisztességgel helyt állt a kiskunhalasi különítmény.
A KB Autoteam SE csapata 6 éremmel végzett: U14-ben Boros Marcell 3.-, ugyanitt Pap Flórián 2. helyen végzett, míg a két fiú az U18 párosban is bronzérmes lett. Rácz-Fodor Vivien az U18-as mezőnyben második helyezést ért el. Felkészítőjük, Igás Andor is remekül helytállt nyílt párosban és Wiesner Zoltán (HASE versenyzője) páros partnerével a nagy nevekből álló mezőny harmadik helyéig meneteltek.
Fotó: Wiesner Zoltán, Igás Andor és Lantos Zita
Az év hátralévő idejében már csak pár hazai verseny van, illetve a hátralévő nemzetközi megmérettetések itt nézhetők meg.