2018. augusztus 11-én került a halasi IV. Beachminton Halastermál Open megrendezésre. A verseny sajátossága, hogy homokon zajlott. A hazai, illetve a nemzetközi versenyek között sem jellemző, hogy ezen a talajon szerveznek versenyt, pedig a crossminton jellemzőiből fakad, hogy strandon is lehet játszani, a feltételek gyorsan megteremthetők.
A versenyzők száma jóval meghaladta a félszáz főt, akik életkoruk és nemük alapján 13 kategóriában indultak. A halasi játékosok 33 érmet tudtak elhozni.
A verseny nemzetközivé nőtte ki magát, hiszen érkezett zomborból is több játékos , illetve a fiúk U12-es kategóriájában egy ír fiatal méretette meg magát a magyar homokban.
A mérkőzések délelőtt kilenckor kezdődtek, az eredményhirdetés nem sokkal 19.00 előtt fejeződött be. Az egész napos program során a szervezők szódát biztosítottak védőitalnak, illetve barackot és szőlőt a fáradt szervezetek frissen tartására. A nap folyamán egy alkalommal fagylaltot osztottak a játékosoknak és a nézőknek.
Színvonalas játékot, izgalmas labdameneteket tekinthettek meg az érdeklődők, ugyanis a játékosok között voltak az idén megrendezett Európa Bajnokságon dobogón végzettek, illetve a korábbi években világbajnoki címet szerzettek.
Eredmények:
U10 lány
1.Rajmond Anna
2.Szombat Lili
3.Takács Zoé
U12 lány
1.Gergő Janka
2.Takács Nikolett
3.Iván Virág, Elek Boglárka
U12 fiú
1.Hász Zalán
2.Szabó Botond
3.Pofók Zsombor (IRL) , Mateja Milic (SRB)
U14 fiú
1.Süveges Bence
2.Pap Flórián
3.Boros Marcell, Elek Botond
U18 lány
1.Szabó Petra
2.Lantos Zita
3.Bartos Bíborka, Ujvári Dóra
Junior Páros
1.Bartos Bíborka-Rácz-Fodor Vivien
2.Süveges Bence-Boros Marcell
3.Pocsai Ákos-Piegel Dominik, Gergő Janka-Ujvári Dóra
Nyílt:
1. Vincze Olivér
2.Kozári Dávid
3.Versegi Viktor, Versegi Erik
Nyílt Alsóház:
1.Igás Andor
2.Szalmási Ádám
3.Szabados István, Kákonyi Zsolt
Férfi 40+:
1.Herczegh Tomi
2.Pethő Zsolt
3.Wiesner Zoltán, Lévai Tamás
Férfi 50+:
1.Benke József
2.Szalmási János
3.Horváth Szilveszter, Bujdosó Zoltán
Női :
1. Darnyik Ágnes
2. Makai Katalin
3. Dósa-Rácz Kitti, Rácz-Fodor Vivien
Női 35+
1.Nagy-Kálózi Anikó
2.Gerber Zsuzsa
3.Hászné Baksa Nikolett, Modokné Marika
Vegyes Páros
1.Darnyik Ágnes-Versegi Viktor
2.Gerber Zsuzsa-Herczeg Tamás
3.Bognár Krisztina-Versegi Erik, Dósa-Rácz Kitti-Lévai Tamás
Open Páros
1.Kozári Dávid-Boris Jerkovic
2.Takács Dávid-Szalai Márkó
3.Pethő Zsolt-Péter László, Szalmási Ádám-Szalmási János
Köszönjük a segítséget, a támogatást
- a Halasthermál Kft-nek,
- a Vermola Bt. -nek,
- a Baka Szódának,
- a Bobó Shop-nak,
- a Halasi Hetek Alapítványnak,
- a Szilády Áron Ref. Gimnáziumnak,
- és a Szitakötők Szakosztály játékosainak!
További képek elérhetők az egyesület Facebook oldalán >>>