A 2019-es év utolsó országos gyorstollas versenyén is eredeményesen szerepelt a halasi csapat. Albertirsán , december 21-én rendezték az Országos Gyorstollas Bajnokság 6. fordulóját, valamint kihirdették a versenyek összesítése alapján az Gyorstollas Országos Bajnokokat több kategóriában.
A versenyen az U12-es versenyzőink ismét nagyszerű szerepeltek: Szélpál Ádám és Hász Zalán bronzérmet, míg Antal Zoltán aranyérmet szerzett, nagyon színvonalas és izgalmas mérkőzések után, melyen az idei év VB ezüstérmesével, a budapesti Kovács Marcellel körbeverés után a pontkülönbség döntött. Marcell ezüstérmes lett ezen az versenyen is.
Pap Flórián az U18-as kategóriában szerzett ezüstérmet a debreceni Bencző Balázs mögött, míg junior párosban a betegség miatt hiányzó Süveges Bence helyett az U12-es bp-i Kovács Marcellel bronzérmet szerzett.
A 2019. évi Országos Bajnoki Sorozat végeredménye az U12-es kategóriában ismét nagyszerű sikereket hozott a Szitakötőknek. Hász Zalán második , Antal Zoltán pedig az első helyért járó serleget vehette át a Magyar Gyorstollas Szövetség elnökétől!
Gratulálunk a versenyzőknek!
A képeket készítette: Németh Krisztina