Házi bajnokság a buborékban

Egyesületünk 2019. március 24-én tavaszköszöntő Házi Bajnokságot rendezett a KRK Szilády Áron Gimnázium és Kollégium buborékkal fedett, műfüves pályáján. Az egész napot felölelő rendezvényen kicsik és nagyok kipróbálhatták magukat, szokhatták a versenyhangulatot.

Délelőtt U12-es kategóriában versenyezhettek a fiúk és lányok. Mindenki szépen teljesített, dobogóra állhattak:

Lányoknál

  1. Rajmond Anna
  2. Takács Zoé
  3. Elek Boglárka és Szabó Zsófi

Fiúknál

  1. Antal Zoltán
  2. Csanádi Áron
  3. Szélpál Ádám és Jósa Milán

A helyezetteknek Darnyik Ágnes, gyorstollas világbajnok adta át az érmeket, akivel a mérkőzések között beszélhettek is a gyerekek. Ági pár mondatban elmondta, hogy ő hogy kezdte, hogy lett világbajnok és mit tanácsol a gyerekeknek, ha ezzel a sporttal akarnak foglalkozni.

Délután a felnőtt korosztály vette birtokba a terepet, a 4 m-es pályákat lecserélték a normál méretűekre. A döntő mérkőzések alapján az alábbi végeredménnyel zárult a verseny:

Női kategória

  1. Hodonickiné Anikó
  2. Molnárné Juhász Ágnes
  3. Modok Benőné Marika és Gizúr Vivien

Férfi kategória

  1. Barna Ferenc
  2. Rácz-Fodor Attila
  3. Süveges Bence és Boros Marcell

További képek megtekinthetők a Szitakötők Facebook oldalán.

A képek elkészítésében nyújtott segítségért köszönet Attilának, Andornak, Marcinak és Ferinek!