Hét ország versenyzői között is dobogós Szitakötők

A Serbian Opent, nemzetközi gyorstollaslabda nagyversenyt szeptember 11-én rendezték meg, ahonnan játékosaink ismét érmekkel térhettek haza.
 .

Hét ország, 58 versenyzője vett részt a nemezetközi megmérettetésen

A halasi sportolók létszámukhoz képest szép eredményeket értek el: Figura Dorka az U14-és lányok között 5., az U14-es fiúk között Hász Zalán a 3., míg Antal Zoltán a 2. helyen végzett.
Igás Andor a 40+ kategóriában ezüstéremet, Károlyi Tibor a 60+ – ban aranyérmet szerzett. A már egyéniben érmet nyert Antal Zoltán (Kovács Marcellel párban) az U18-as párosok között aranyéremmel gazdagodott a nemzetközi világranglistapontok mellett, melyek nagy segítségükre lehet majd a januári zágrábi világbajnokságon.

A rendezők tájékoztatása szerint 58 versenyző indult tíz kategóriában a 12. ICO Speedminton® Serbian Openen. A 130 mérkőzés 7 pályán (4 salakos és 3 műfüves) foly a zombori Orange Arénában.

A szerb csapat 9 éremmel tudta befejezni a tornát, a legsikeresebb nemzet pedig Magyarország volt – szinte minden kategóriában dobogós helyeket értek el.

Nemzetközi gyorstollaslabda verseny

Serbian Open, 2021.09.11.

A verseny dobogós helyezettjei (teljes lista):

Női open

1.) Jasmina KEBER ŠUŠTERŠIČ

2.) BOGNAR Krisztina

3/4.) DÓSA-RÁCZ Kitti

3/4.) FIGLÁR Barbara

 

U14 Lányok

1.) Éva ŽUPEVC

2.) Tija BERVAR

3/4.) Katarina BLAŽEV

3/4.) Nika GORICKI

 

U14 fiúk

1.) KOVÁCS Marcell

2.) ANTAL Zoltán

3/4.) HÁSZ Zalán

3/4.) Branislav BANIĆ

 

Open1.) Petr MAKRLÍK

2.) Damir BAKOVIĆ

3/4.) KOZÁRI Dávid

3/4.) Borisz JERKOVIĆ

 

40+ férfi

1.) Matjaž ŠUŠTERŠIČ

2.) IGÁS Andor

3/4.) Vukasin ZLATEK

3/4.) TÓTH Gyula

 

50+ férfi

1.)VINCZE Károly

2.)Edijs SPARE

3/4.)Željko BANIĆ

3/4.)PATAI János

 

60+ férfi

1.) KÁROLYI Tibor

2.) BERECZ Miklós

3.) Slobodan JERKOVIĆ

4.) Zoran PURIĆ

 

Vegyes páros

1.) Jasmina KEBER ŠUŠTERŠIČ Matjaž ŠUŠTERŠIČ

2.) Alida JERKOVIĆ Borisz JERKOVIĆ

3/4.) Helga BRAUN KOZÁRI Dávid

3/4.) Simana MATKOVIĆ Edijs SPARE

 

Open páros

1.) Matěj KRUPIČKA Petr MAKRLÍK

2.) VINCZE Károly VINCZE Olivér

3/4.) PATAI János TÓTH Gyula

3/4.) BOGNAR Krisztina FIGLÁR Barbara

 

U18 páros

1.) ANTAL Zoltán KOVÁCS Marcell

2.) Tija BERVAR Eva ŽUPEVC

3/4.) Branislav BANIĆ Uroš LUKAČ

3/4.) Nika GORICKI Hana ZOREC

 .

Edzések a Szitakötőknél

Edzéseink a továbbiakban – a járványügyi intézkedések függvényében – tornateremben lesznek. Kedd és csütörtök a Kertvárosi Általános Iskola tornatermében leszünk megtalálhatók 18:00 és 19:30 óra között.
Várunk minden érdeklődőt!