Mostanában nem lesznek nemzetközi versenyek…

A Nemzetközi Crossminton Szövetség 2020. október 14-én vezetőségi ülést tartott online formában, ahol az idei szezon és az elkövetkező hónapok eseményei kerültek napirendre:

* Matjaž Šušteršič, az ICO elnöke jelentette, hogy  Charly Knobling a vezetőségben betöltött poziciójáról lemondott, helyére Boris Jerković-ot választották meg.

* A vezetőség tagjai beszámoltak arról, hogy a járvány jelenlegi helyzete miatt további szigorítások várhatók az egyes országokban, melyek a szövetséget alkotják. Mivel nemzeti szinten továbbra is rendeznek kisebb versenyeket, a szövetség korábbi álláspontját ezzel kapcsolatban nem kívánja megváltoztatni. A járványhelyzet súlyosbodása esetén, melyeket a mostanitól szigorúbb óvintézkedéseket eredményezhetnek, elképzelhető minden szintű verseny betiltása.

* A 2020-as évben nem került megtartásra az Európa Bajnokság és a Mesterek Tornája, de 2021-ben esetleg, ha a körülmények engedik még megszervezésre kerülhet az Európa – és az Ázsiai Bajnokság, amennyiben március 31-ig lebonyolítható lesz (erre vonatkozóan még 2021. januárjában konkrét döntést kell hoznia a szövetségnek). Amennyiben a március végi határidő nem tartható, ezek a versenyek elmaradnak és a következő verseny a 2000 pontos, 2021-es VB lesz.

A világranglistával kapcsolatban a következő lehetőségek merültek fel:

  1. befagyasztjuk a játékoson jelenlegi pontjait és csak az ezt követően kapott pontok kerülnek figyelembevételre;
  2. befagyasztjuk a játékosok pontjait 2020. február dátummal, és csak az azóta kapott pontjaik kerülnek számolásra.

Az ICO mindkét opciót megfontolja, és valószínűleg e kettő közül fog választani, jelenleg a 2. opciót preferálja a többség, bár még nincs döntés.

* Az ICO 2020-as nyilvános pályázatai, amelyek a crossminton fejlesztésére és promóciójára irányulnak, elmaradnak a jelenlegi helyzet miatt. A tervek szerint 2021-ben meg lesznek tartva.

* Maximilian Franke tartott egy bemutatót a Tournament Software-ről. Az Ophradt és a Tournament Software közötti adatátvitel folyamatban van, de az elkövetkező hetekben be lesz fejezve, így lehet számítani az átállásra hamarosan.

Forrás: ICO közlemény