Az OB második fordulójában már népesebb csapattal indultak a halasi crossmintonosok

Február utolsó napján került megszervezésre a Gyorstollas Országos Bajnokság második állomása, aminek szintén az albertirsai sportcsarnok adott otthont. A halasi crossmintonosok ebben a hónapban is gyűjtöttek minden színű érmet, illetve szereztek a bajnokságban pontot érő helyeket.

Egyéni eredmények:

  • Antal Zoltán második lett a junior U14-es korosztályban, ugyanitt ötödik, illetve hatodik helyen végzett Kovács Nándor és Osváth Bence.
  • Rácz-Fodor Vivien ezüst érmet szerzett a lány U18-as korosztályban.
  • Süveges Bence nyerte a fiú U18-as kategóriát, ugyanitt harmadik lett Pap Flórián, illetve az ötödik helyen végzett Tóth Árpád.
  • Szabó Mikor Márta női kategóriában az ötödik helyen végzett.
  • Rácz-Fodor Attila a férfi 40+ korosztályban a hetedik helyen zárt.
  • Barna Ferenc a férfi 50+ kategóriában az ötödik helyig jutott.

Páros eredmények:

  • Rácz-Fodor Vivien Süveges Bencével a harmadik helyet szerezte meg a junior U18-as kategóriában. Ugyanitt szintén a dobogó harmadik fokára állhatott Antal Zoltán is, aki Kovács Marcellal (Foxminton SC) indult a hozzájuk képest kicsit túlkoros mezőnyben, eredményünk nagy dicséretet érdemel. Pap Flórián, aki Józsa Szabolccsal (Nagykun DSE) indult, a pontszerző ötödik helyen végzett.
  • Süveges Bence, Takács Dáviddal (Debreceni Gekko) indult, az ötödik helyen végzett open kategóriában, ugyanitt Rácz-Fodor Attila és Barna Ferenc szintén az ötödik helyig jutottak.
  • Szabó Mikor Márta és Barna Ferenc vegyes párosban a kilencedik helyen végeztek.

Az eseményről további képek kerülnek majd fel a szakosztály facebook oldalára. A képeket készítette Rácz-Fodor Vivien, Szabó Mikor Márta, Süveges Bence és Barna Ferenc.

A következő verseny (Országos Bajnokság) 2020. március 28-ra van tervezve, jelenleg még az “érdeklődés felmérése” stádiumban van.