A kiskunhalasi csapat kis létszámmal képviselte a szakosztályt, de érmekkel tért haza a solti gyorstollaslabda versenyről. Most hétvégén került megrendezésre az 500 pontos ICO Leopard Doubles Open, melyen csak páros kategóriákban volt indulási lehetőség. A szitakötők hat versenyzője hat kategóriában indult a nemzetközi versenyen.
A halasiak jól szerepletek, bár sérülés miatt esett ki játékos
A hölgyeknél a jelentkezők száma nem tette lehetővé a külön kategóriák indítását, így a WDO50-be jelentkező női párosunk gyakorlatilag a női openbe integrálódott. Modokné Marika és Szabó Mikor Márta színvonalas küzdelemmel, hosszú labdameneteket játszva a hatodik helyen végeztek a fiatalabb versenyzőkkel szemben.
Hasonlóan járt ifj. Antal Zoltán is, aki 18 év alattiként a férfi openben volt kénytelen pályára lépni Kovács Marcellal (FOXminton SC) az oldalán. A fiatal versenyzők ügyesen játszottak a felnőttek között, volt nyert mérkőzésük, illetve szettgyőzelmük is.
Antal Zoltán és Igás Andor alkotta páros OD és MDO40 kategóriában mérettették meg magukat, ez utóbbiban a harmadik helyen végeztek.
Szabó Márta és Barna Ferenc XDO40-es versenyszámba fértek csak be, mivel a vegyespárosból +50-be nem volt elég jelentkező, játékuk után a dobogó harmadik fokára állhattak. A páros férfi tagja indult Pethő Zsolttal (FOXminton SC) MDO50 kategóriában, ahol a második helyen végzett.
Sajnos sérülés miatt Károlyi Tibornak vissza kellett lépnie, így két kategóriában kevesebb halasi versenyző indult, mint tervezett volt.
A kategóriák nyertesei
MD O40
- Daniel Tutuc és Vincze Károly
- Benke József és Beregszászi Imre
- Antal Zoltán és Igás Andor
- Naszvadi Tibor és Tóth Gyula
MD O50
WD
- Bognar Krisztina és Darnyik Ágnes
- Figlár Barbara és Kunyik Veronika
- Dósa-Rácz Kitti és Farkas Ágnes
- Braun Helga és Gerber Zsuzsanna
XD
- Versegi Erik és Bognár Krisztina
- Kozári Dávid és Kunyik Veronika
- Versegi Viktor és Darnyik Ágnes
- Eric Tutuc és Helga Braun
XD O40
- Naszvadi Tibor és Figlár Barbara
- Kiss Ferenc és Gerber Zsuzsanna
- Tóth Gyula és Farkas Ágnes
- Barna Ferenc és Szabó Mikor Márta
OD
- Boris Jerković és Kozári Dávid
- Eric Tutuc és Vincze Olivér
- Herczegh Tamás és Petho Zsolt
- Versegi Erik és Versegi Viktor
A csoportképek megtalálhatók a Szitakötők közösségi média oldalán a Fényképek menüpont alatt. A játék során készült akcióképek a következő hét folyamán kerülnek feltöltésre ugyanerre a felületre.