Három a magyar igazság Halason is

Az Európa-bajnokságon Magyarországot a kiskunhalasi szitakötők képviselték a legnagyobb számban és ennek megfelelően a legeredményesebben is, ugyanis három arany-, három ezüst és három bronzéremmel jöttek haza Balatonboglárról.

 

Befejeződtek hétvégén a Balaton parti gyorstollaslabda EB meccsei, szépen szerepeltek a kiskunhalasi sportolók. Igás Andor, a halasi crossminton egyesület elnöke/edzője értékelte a csapat munkáját.

Hazafelé minden autóban volt érem!

A 16 szitakötő játékos közül hárman (egy fiú és kettő lány) is indultak a legfiatalabb korosztályban, és mind dobogóra állhattak.

Az U12 fiú kategóriában Czibolya Márk a vilagranglista 2. helyéről meggyőző játékkal lett Európa Bajnok. A ranglistavezetővel való küzdelem most elmaradt, mert a lengyel fiú néhány ponttal lecsúszott a továbbjutásról, nem került be a döntőbe. A dobogóra Márkon kívül így még két budapesti és egy bolgár fiú léphetett. A mi gyorstollasos fiúnk a következő EB-n már az U14-ben játszik, amihez még kell dolgoznia, de a csapaton és az apukája belevetett munkáján nem fog múlni a későbbi sikere sem!

Az U12 lányoknál Igás Luca csoportból való továbbjutása szép eredmény, ahol a remekül játszó szlovák versenyzővel már meggyűlt a baja. Huczek Zsófia is másodikként jutott tovább a csoportjából. Az elődöntőt szépen lehozta, de a döntő már nagy falat volt számára. Luca bronz, Zsófia ezüstérmet szerzett az EB-n!

gyorstollaslabda (crossminton) bajnok

Czibolya Márk, európa-bajnok, Balatonboglár

Az EB ezüst is szépen csillog!

Az U18 fiú kategóriában Antal Zoltán magabiztos játékkal nyerte meg csoportját, ahol a tavalyi év legjobb fiú junior versenyzőjét is legyőzte. A döntőig rendkívül magabiztosan szerepelt, de ott a több korosztalyban is Európa -és Világbajnok Jan-t csak megszorítani tudta, így a dobogó második fokára állhatot a nap végén.

Felnőtt vegyespárosban Antal Zoltán Kunyik Veronikával, a budapesti FOXminton SC játékosával indult. Az erős mezőny ellenére szép győzelemmel kezdtek, de a legjobb 4 közé már nem sikerült bejutniuk. Az így szerzett 5. helyezést – felnőtt kategóriában – igen nagyra kell értékelni.

 

Sajnos volt, mikor egymás ellen küzdöttünk

40+ hölgyeknél szintén három játékossal képviseltük a várost és a halasi gyorstollaslabda közösséget Hodonickiné Andrási Anikó, Huczek-Vízkeleti Márta, Juhász Ágnes személyében. Anikó a csoportja első helyét szerezte meg, így egy többszörös VB/EB dobogós, világbajnok ellenféllel került egy ágra. Braun Helga sajnos sérülés miatt feladni kényszerült a játékot, így Anikó a várt küzdelem nélkül jutott be a legjobb négy közé. Ott a későbbi bajnokkal (Brno-i VB győztessel) nem bírt, de az egyéni bronzérmével nagyon büszke lehet!

Sajnos Márti és Ági egy selejtezőcsoportba kerültek, így egymás ellen küzdöttek, valamint két erős külföldi ellenféllel mérték össze tudásukat. Márta a csoportban a harmadik, míg Ági a negyedik lett, amivel már továbbjutni nem tudtak.

 

A szélben is ügyesen repkedtek az aranyos szitakötők!

A 40+ női párosunk, Hodonickiné Andrási Anikó és Huczek-Vízkeleti Márta esetében az előzetes jóslatunk teljesen megállta a helyét. Hölgypárosunk meggyőző játékkal léptek túl a német ellenfelükön, és az előző év VB győztes, budapesti párossal vívtak ádáz küzdelmet, hogy ringbe szállhassanak az aranyért. A sok kültéri játék idén meghozta az eredményét, mert az elemekhez könnyebben alkalmazkodó halasi páros végül diadalmaskodott.

Jöhetett a döntő, ahol a horvát hölgyek nem tudtak felvenni a ritmust a szélben is ügyesen repkedő Szitakötőinkkel!

gyorstollaslabda

Európa-bajnoki párosunk, Hodonickiné Andrási Anikó és Huczek-Vízkeleti Márta

A 30 főt meghaladó kategóriában a kilencedik hely is szép eredmény

40+ férfiakat Katus Viktor, Varga Tamás, Vida Jácint, Igás Andor képviselte. A cél a csoportból való kijutás volt, bár, már az a tény, hogy minden gyorstollasozónk ebben a korosztályban nyert meccset a csoportjában, remek eredmény. Csoportjukban Jácint 4., Tamás és Viktor 3. míg Andor első lett.

A sors fintora, hogy a továbbjutó Andor a magyar 40+-os mezőny egyik legjobbján átlépve kellett (volna) a legjobb nyolcba kerülni, ami sajnos nem sikerült. A 31 fős mezőnyt tekintva Andor 9. helye szép eredmény.

 

A szerencse és a szél nem mindig állt a mi oldalunkra

40+ vegyes páros kategóriában Juhász Ágnes és Varga Tamás, valamint Braun Helgával (Tolna VFC Leopárdok) induló Katus Viktor képviselte a halasi teamet. A két páros sajnos lecsúszott a továbbjutásról, pedig Helga-Viktor páros döntő szettben nagyon közel állt hozzá.

40+ férfi párosban Igás Andor és Vida Jácint a kiemelés után egy rutinos német párossal kerültek szembe. A mutatott játék tartalmazott látványos elemeket, de eredménytelenre sikeredett, így meg kellett szakítaniuk a dobogó felé tartó útjukat. A 40+-os férfi párosunk így 5. helyen végzett.

 

Tökéletes esélylatolgatás

Az 50+ hölgyeknél Szabó-Mikor Márta indult, az előzetes esélylatolgatásunk tökéletesre sikerült. Márta már az első csoportmeccsén bizonyította, hogy képes meglepetésre, a világranglistán előtte álló cseh hölgyet magabiztosan verte.

Nehéz csoportjából történő továbbjutása bronzérmet jelentett az idei EB-n. Ez azért is dicséretes, hiszen pár éve kezdett el versenyezni, és ez volt az első Európa-bajnoksága, ahol játékosként vett részt.

 

Nagy küzdelem, eredmény nélkül

50+ férfiaknál Barna Ferenc aránylag kezelhető csoportba került. Azonban az árnyékban maradt a csapat egyik „fekete lova”, ugyanis nem mindig tudta kezelni megfelelően a hátszelet.

Nagy küzdelem jellemezte ezt a korosztályt is, győztes meccsel és erős ellenfél elleni szettgyőzelemmel sem tudott kikerülni a csoportjából, ahol a harmadik helyen végzett.

gyorstollaslabda (crossminton) bajnokok

Modok Benőné Marika és Károlyi Tibor párosunk korábbi világbajnoki címük mellé most európa-bajnoki címet harcoltak ki Balatonbogláron

Senior vegyespárosaink nagyot küzdöttek

Az 50+ vegyespárosunknak az egyenes kieséses lebonyolítás miatt az első pillanattól kezdve 110 %-ot kellett volna nyújtania. Szabó Mikor Márta és Barna Ferenc a hétvégén ezt a szintet nem tudta hozni, egy rutinosabb, német páros három szettben búcsúztatta a házaspárt.

60+ vegyespáros Modok Benőné Marika és Károlyi Tibor már bizonyított a horvát Világbajnokságon 2 éve (igaz, akkor még egy korosztállyal feljebb), így idén az ellenfelek is tudták, hogy kikkel állnak szemben. Nehezen sikerült összehangolódni párosunknak, amit a szél és a nap sem könnyített meg, de hozták az első meccset. Végül a döntőben is hosszabbítás után (három szettben) sikerült nyerniük, mellyel Európabajnokok lettek.

60+ hölgyeknél egyéniben is indult Modok Benőné Marika. A páros győzelme után érzelmileg nem tudta felpörgetni magát játékosunk, így az első – még nyerhetőnek tűnő – meccsét sem sikerül abszolválnia – az eredmény: egyéni EB 4. helyezés.

 

Tibornak két lengyellel is meg kellett küzdenie, de így is dobogóra állhatott

60+ férfiaknál szintén érdekeltek voltak a halasi crossmintonosok két indulóval: Horváth Szilveszter és Károlyi Tibor lépett a salakos pályára. Két játékosunk ugyanabba a csoportba került, nagy küzdelem után Tibor a csoport élén, Szilveszter azonban – a nem továbbjutó – harmadik helyen fejezte be a csoportküzdelmeket.

Tibor ezután hatalmasat küzdve nyert az elődöntőben lengyel ellenfelével szemben, majd a döntőben jött a másik lengyel. A hullámzó első két szett után 1:1 volt az eredmény, de a harmadik játszmában a lengyel nem kegyelmezett. Ezzel újabb érmet szerzett Tibor, egy egyéni ezüstöt.

gyorstollaslabda

A halasi csapat

A Szitakötők csapata eddigi legjobb mérleggel, kimagasló eredményekkel zárt: 3 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzérem lett a vége, ez a magyar küldöttség eredményét (5 arany, 7 ezüst, 13 bronz) nézve is mutatja, hogy meghatározók vagyunk ebben a sportágban. Holnaptól már a jubileumi saját verseny lesz a fókuszban, de ma még van lehetőség az ünneplésre!” – összegezte Igás Andor edző az EB szereplést, egyben meghatározta a következő feladatot is.

Magyarország a harmadik

Európa-bajnoki éremtábla, Balatonboglár, 2024 (forrás: Magyar Gyorstollaslabda Szövetség)

Az Európa-bajnokság további magyar érmesei

  • BS U12

2. Bálint Dobrai

3. Benett Takács

  • GS U14

3. Adél Vellai

  • BS U16

1. Marcell Kovács

  • Open

3. Dávid Takács

  • OD

3. “Márkó Szalai – Dávid Takács”

  • MS O40

2. Daniel Tutuc

3. Imre Beregszászi

  • WD O40

3. “Ágnes Farkas – Barbara Figlár”

  • XD O40

3. “Ágnes Farkas – Tamas Herczegh”

  • WS O50

1. Zsuzsanna Gerber

  • MS O50

2. Tamas Herczegh

3. Istvan Ferenczi

  • MD O50

2 . “Istvan Ferenczi – Zsolt Petho”

3. “Ferenc Kiss – Tamás Lévai”

  • XD O50

3. “Zsuzsanna Gerber – Károly Vincze”

  • MD O60

2. “Miklós Berecz – Ferenc Kiss”

 

További képek tekinthetők meg az egyesület közösségi média oldalán (ezen a héten többszőr fogjuk az Albumot frissíteni)!

A balatonboglári, szabadtéri Európa-bajnokság eredményei a Nemzetközi Gyorstollaslabda Szervezett oldalán elérhetők, akkár az egyes meccsek eredményei is megtekinthetők.

Az előttünk álló következő, legfontosabb verseny a X. Joma-Halasthermal Beachminton Open Powered by Speedminton (FUN 500 Pts). A rendezvény sajátossága, hogy strand körülmények között, homokon megy a játék, valamint külön amatőr kategóriák is meghírdetésre kerültek. Így aki ismerkedni akar a játékkal, ezzel a dinamikus, fiatal ütőssporttal, akár ki is próbálhatja magát!

Gyere, urald velünk együtt te is a homokot és a szélet!