Egy ezüst és egy bronz éremmel tértek haza a Szitakötők játékosai a június-július fordulóján tartott csehországi VII. ICO Crossminton Világbajnokságról. A négy fős halasi csapat sikereit Antal Zoltán szállította, aki az U18-as fiú páros kategóriában második lett, illetve az U16-os korosztályban a dobogó harmadik fokán végzett.
Brno, 21 ország, 460 játékos
A Covid miatt tavaly rendezték meg a 2021-es VB-t (ennek a világversenynek Zágráb adott otthont), így alig egy év felkészülési idő után idén Brno-ban mérhették össze tudásukat a világ gyorstollaslabda játékosai. A majd 20 fős magyar küldöttségben négy fő halasi játékos kapott helyet: Modok Benőné, Szabó Mikor Márta, ifj. Antal Zoltán és Barna Ferenc.
21 ország 460 fő játékosa kvalifikálta magát az idei VB-re, a legnagyobb csapattal a japánok, a lettek, a lengyelek és a szlovákok érkeztek a csehek mellé.
Brno szép, tágas város, sok fiatalt láttunk mozogni, futni, a parkban mozogni, közösségi életet élni. A meccsek két helyszínen, három csarnokban zajlottak kisebb szervezési hibákkal. Volt akinek a kiírt játéka 4-5 órát csúszott, illetve több alkalommal változtatták a konkrét meccs idejét és/vagy helyét. E kapcsán a kommunikáció sem volt zökkenőmentes.
A magyar csapat eredményei
Hét kategóriában született magyar érem, ebből kettők ifj. Antal Zoltán zsebelt be, aki sokat készült, és kihozta játékából a maximumot.
Aranyérmes lett Ferenczi István (Debreceni Gekko) MS50+ kategóriában, Figlár Barbara és Farkas Ágnes (FOXminton SC) párosunk WD40+ korosztályban lett első.
Második lett Braun Helga (Tolna VFC Leopárdok) WS40+ és Gerber Zsuzsanna (Szabadszállási Leopárdok) WS50+ kategóriában, illetve Antal Zoltán (Kiskunhalas Szitakötők) és Kovács Marcell (FOXminton SC) alkotta páros U18 korosztályban állhatattak a dobogó második fokára.
A két fiatal egyéniben is szép sikert értek el, ugyanis az U16-os korosztályban harmadik helyet szereztek mindketten.
Ezt alapján Antal Zoltán holtversenyben a harmadik legsikeresebb magyar játékos lett az idei világbajnokságon!
És a többi szitakötő…
Modok Benőné Marika Vincze Károllyal (Tolna VFC Leopárdok) indult 50+ vegyespárosban, de a második fordulóban a későbbiekben a dobogó harmadik fokára álló lett párostól kikaptak, így éremesélyük elúszott. Marika egyéniben minden lejátszott meccsét a csoporton belül megnyert, azonban az egyik megmérettetés helye változott, és ezt nem tudta lekövetni a szervezők gyenge kommunikációjának köszönhetően, így nem jelent meg a kiírt mérkőzésen, amit vesztesként könyveltek el nála. A szerencsétlenséget a csoporton belüli körbeverés is tetézte, így sajnos nem jutott tovább, pedig játéka alapján éremesélyes lett volna.
Szabó Mikor Márta első VB-jén vett részt, jól játszott, 5 fős csoportjában a harmadik helyen végzett kettő győzelemmel, így ő sem jutott tovább. Sajnos a sordöntő mérkőzésénél nála is volt „játékvezetői hiba”, ugyanis a számláló rosszul rögzítette az eredményeket. Ez pszichésen úgy megterhelte, hogy 2:1 arányban kikapott japán ellenfelétől. Márta Barna Ferenccel együtt 50+ vegyespárosban is indult, ahol sajnos az első fordulóban kiestek, mivel a sorsoláson a későbbiekben kategória győztesként végző cseh párost kapták.
Barna Ferenc csoportjából másodikként kijutott, azonban az egyenesági szakasz első fordulójában elvérzett egy lengyel játékossal szemben, így a 44 fős kategóriában a 17. helyen végzett.
Még előttünk a nyár
Most a IX. Beachminton Halasthermal Openre készülünk, az 500 pontos nemzetközi verseny 2023. július 29-én, szombaton kerül megrendezésre a strand homokján. Várunk minden érdeklődőt, és licensszel rendelkező és amatőr játékost egy nagy kalandra!
A verseny kiírása megtalálható a nemzetközi szervezet versenynaptárjában, ahol nevezni is lehet, bővebb és folyamatosan frissülő információk találhatók pedig a közösségi médiában, az eseményeknél.
VB-ről további képeket töltünk fel a szakosztály közösségi média oldalára.