Újra itt a nyár, újra itt a Beachminton: idén is – már 10. alkalommal – július utolsó hétvégéjén, szombaton kerül megrendezésre a kiskunhalasi strand homokján az ország egyik legjobban várt crossminton versenye.
Játék a természet erőivel…
A verseny sajátossága hogy a játékosoknak nemcsak a labdát és az ellenfelet kell uralniuk, hanem meg kell küzdeniük a természet erőivel is. A legfontosabb, hogy biztosan és gyorsan kell mozogni a homokban. A játék közben figyelembe kell venni a szelet, sokszor bírni kell a napsütést és az ezzel járó meleget, esetenként az eső is nehezíti a labdameneteket.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is sikerült a szervezőknek elérniük, hogy a rangos nemzetközi verseny 500 pontos legyen, így a világranglista helyezést nagyban előmozdíthatja egy-egy győzelem a homokos pályán.
Kettő az egyben
A verseny másik sajátossága hogy a rangos nemzetközi versennyel párhuzamosan amatőrök is – akik nem rendelkeznek nemzetközi gyorstollaslabda licenccel, illetve csak most ismerkednek a crossmintonnal – játszhatnak, és egymás között megmérethetik magukat.
A verseny kiírás szerinti neve: X. Joma-Halasthermal Beachminton Open Powered by Speedminton (FUN 500 Pts), hamarosan nevezhető az ICO versenylapján.
A verseny ideje: 2024 július 27., szombat.
A verseny helye: Halasthermál Gyógyfürdő strandja, nyolc homokos pálya.
A versenyszervezője: Kiskunhalasi Szitakötők Gyorstollas és Szabadidősport Egyesület.
Nevezhető kategóriák
“PROFIKNAK”
Lány, fiú (U12, U14, U18), női és férfi egyéni, (Open, 40+,50+, 60+), valamint junior páros, felnőtt vegyespáros és nyílt páros kategóriákban való versengéssel.
“AMATŐRÖKNEK”
Kispályás és nagypályás junior egyéni és páros kategória a fiataloknak, valamint férfi, női és vegyespáros kategória a felnőtteknek (a korábbi évekhez hasonlóan).
A szabályzat alapján nevezni 1 egyéni és 1 páros kategóriában szabad! A kategóriák a jelentkezők számának és megoszlásának megfelelően változhat.
Nevezni telefonon, Messengeren, vagy az igas.andor@gmail.com e-mail címre küldött névvel és kategória megjelöléssel lehet, illetve az ICO versenykiírásokat tartalmazó oldalán.
A nevezési díj, vagyis a piszkos anyagiak
A befizetett díj tartalmazza a strandbelépőt, gyümölcsöt és a védőitalt.
“PROFIKNAK”
- Felnőtt első kategória: 30 Euro vagy (12000Ft)/fő, második kategória: 10 Euro (3800Ft)/fő.
- Junior első kategória: 20 Euro (8000Ft)/fő, második kategória: 5 Euro (2000Ft)/fő.
“AMATŐRÖKNEK”
- Felnőtt első kategória: 7000Ft/fő, második kategória: 2500 Ft/fő.
- Junior első kategória: 3000 Ft, második kategória 1500Ft/fő.
A 2020-as beachminton pár jelenete (videó: Barna Bence és Barna Ferenc)
Az eseményre való nevezéssel egyben a jelentkező automatikusan hozzájárul a kép- és videófelvételek készítéséhez!
Amennyiben az amatőr torna időrendje csúszna, a szervezők további 2 füves pálya felállítását is tervezik, ide sportcipő javasolt!
A verseny kiemelt támogatója a Joma Sport Magyarország és a Halasthermál Gyógyfürdő.