Szabályok

A meccs két nyert játszmáig tart. A játszmát az nyeri, akinek előbb van 16 pontja. Ha 15-15 az állás, az lesz a szettben a győztes, aki előbb ér el két pont különbséget.

Pontot az nyer, aki be tudja ütni az ellenfele zónájába a labdát úgy, hogy a másik játékos nem tudja visszaadni. Ha a területet kijelölő vonalat (szalagot), vagy a játékos testét, ütőjét éri a labda, azt úgy kell venni, mintha zónán belül ért volna földet.

A kezdéshez a játékosok eldöntik, hogy ki szervál először, majd három adogatás után cserélik a szerváló személyét, és így tovább. Amennyiben 15-15 az állás, ezt követően felváltva szerválnak. Az érvényes szerva az, ha a játékos a területének felezővonala mögött áll, és úgy indítja az adogatást, hogy az ütő a labdát csípővonalában vagy az alatt érinti. Új szett esetén mindig a vesztes kezdi az adogatást.

Nyert szett végén térfélcsere van.

Amennyiben az első két szettben mindkét játékos nyert egyet-egyet, a harmadik játszma lesz a döntő. Ebben a szettben 6 pontonként térfelet cserélnek.