Címke: európabajnokság

Július elején rajtol a 7. ICO Crossminton Európa Bajnokság Balatonbogláron. A 250 fős nemzetközi mezőnyben 43 magyar játékos indul, a kiskunhalasi Szitakötőket pedig egy 16 fős csapat képviseli. Igás Andor, az egyesület gyorstollas edzője elmondta, hogy milyen várakozással tekint az előttünk álló szabadtéri világversenyre.   Esélyleső andorosan megfogalmazva: U12 fiú Czibolya Márk a vilagranglista 2. […]

A nevezések lezárultak, 15 ország 250 versenyzője indul 17 egyéni és 12 páros kategóriában a VII. Crossminton Európa Bajnokságon – tájékoztatta csütörtökön a gyorstollaslabda közösséget Vincze Károly, a magyar szövetség elnöke facebook posztjában.   Hamarosan elérhetők lesznek a csoportbeosztások…

A hétvégén már minden nevezett játékos megnézhette, hogy hova sorolták a VII. Crossminton Európa Bajnokságon a kategóriájában. Ennek azért van jelentősége, mert ezek alapján alakítják ki a selejtező csoportokat, illetve párosoknál az egyenesági kiesésnél a hátrébbsoroltaknak kell az első körben játszaniuk, a többiek automatikusan továbbjutnak, ha a létszám ezt indokolja.   Nyár, napsütés, strand, Balaton…