2019. július 27-én, szombaton került megrendezésre az V. Beachminton Halasthermál Open. Az időjárás nyújtott hideget és meleget, volt napsütés, valamint eső és erős szél is hosszabb-rövidebb ideig. Szerencsére a vihar már csak éjjel, a rendezvény után érkezett meg.
Az országban egyedülálló versenyen 65 fő indult 13 kategóriában. A hazai játékosok mellett szerb vendégek tették nemzetközivé a mezőnyt.
Kilenc órakor Igás Andor a szervezők nevében köszöntötte a versenyzőket, pár szóban felvázolta a verseny lefolyásának rendjét, majd Rémán János, a Halasi Hetek Alapítvány képviselője nyitotta meg a versenyt. Vincze Károlya, a Magyar Gyorstollasladba Szövetség elnöke üdvözölte a csapatot, örömmel konstatálta, hogy a Világbajnokság után ilyen népes mezőnyt tudott a homokba csábítani Kiskunhalas.
A páros kategóriákban kezdődtek a versenyek, majd az egyéni mezőnyben mérhették össze tudásukat a játékosok.
Este, hét óra után voltak az eredményhirdetések, melyet még jó hangulatú beszélgetések, örömfotózások követtek.
A részletes eredmények
Lány U12:
1 | Katarina Blazev |
2 | Engelleiter Szonja |
3 | Fábián Fruzsina |
3 | Rajmond Anna |
5 | Lana Vujko |
5 | Rónai Jázmin |
7 | Takács Zoé |
7 | Elek Boglárka |
9 | Takács Kata |
Fiú U12:
1 | Hász Zalán |
2 | Antal Zoltán |
3 | Szélpál Ádám |
4 | Csanádi Áron |
5 | Uros Lukac |
U14:
1 | Boros Marcell |
2 | Takács Nikolett |
3 | Ujvàri Dóra |
3 | Selena Stojacic |
5 | Mateja Milic |
5 | Balog Csongor |
7 | Veszelovszki Réka |
Lány U18:
1 | Lantos Zita |
2 | Jelena Jankovic |
3 | Szabó Petra |
3 | Gorana Radmilo |
Fiú U18:
1 | Pap Flórián |
2 | Piegel Dominik |
3 | Tóth Árpád |
3 | Kosóczki Balázs |
5 | Pocsai Ákos |
U18 páros:
1 | Gorana Radmilo-Jelena Jankovic |
2 | Boros Marcell – Pap Flórián |
3 | Lantos Zita – Szabó Petra |
3 | Ujvàri Dóra – Tóth Árpád |
5 | Pocsai Ákos – Piegel Dominik |
5 | Hász Zalán – Antal Zoltán |
5 | Selena Stojacic- Mateja Milic |
Női Open:
1 | Alida Jerkovic |
2 | Rácz-Fodor Vivien |
3 | Makai Katalin |
4 | Hászné Baksa Nikolett |
5 | Dósa-Rácz Kitti |
6 | Csoma Cintia |
Női 40+:
1 | Braun Helga |
2 | Nagy-Kalózi Anikó |
3 | Modok Marika |
3 | Hodoniczki Anikó |
5 | Molnárné Juhász Ágnes |
6 | Pető Viktória |
Féfi Open:
1 | Boris Jerkovic |
2 | Vincze Olivér |
3 | Takács Dávid |
3 | Kozári Dávid |
5 | Szalai Márkó |
5 | Versegi Erik |
7 | Igás Andor |
7 | Süveges Bence |
9 | Héjas Norbert |
Férfi 40+:
1 | Pető Zsolt |
2 | Rácz-Fodor Attila |
3 | Herczeg Tamás |
3 | Benke József |
5 | Péter László |
5 | Wiesner Zoltán |
7 | Takács Attila |
7 | Lévai Tamás |
Férfi 50+:
1 | Vincze Károly |
2 | Horváth Szilveszter |
3 | Kiss Ferenc |
3 | Berecz Miklós |
5 | Barna Ferenc |
5 | Figura László |
7 | Antal Zoltán |
Mix páros:
1 | Alida Jerkovic-Boris Jerkovic |
2 | Bognár Krisztina- Versegi Erik |
3 | Takács Nikolett – Takács Dávid |
3 | Dósa-Rácz Kitti – Lévai Tamás |
5 | Csoma Cintia-Héjas Norbert |
5 | Rácz-Fodor Vivien – Süveges Bence |
5 | Nagy-Kalózi Anikó – Barna Ferenc |
5 | Braun Helga – Vincze Károly |
9 | Molnárné Juhász Ágnes-Makai Katalin |
9 | Hászné Baksa Nikolett – Figura László |
Open páros:
1 | Takács Attila – Szalai Márkó |
2 | Vincze Olivér – Kozári Dávid |
3 | Pető Zsolt – Péter László |
3 | Herczeg Tamás – Rácz-Fodor Attila |
5 | Wiesner Zoltán – Igás Andor |
Az eseményről tudosított a Halasmédia, valamint a Halas Rádió is.
További képek tekinthetők meg a Szitakötők facebook oldalán…