Címke: kiskunhalas

Egy újabb crossmintonos hétvége: szombaton Solton került megrendezésre a III. LEOPARD DOUBLES OPEN. Az 500 pontos, nemzetközi versenynek meghirdetett eseményen a kiskunhalasi Szitakötők Sportegyesület dominált, a nevezések nagy részét ők adták. A jó játéknak köszönhetően a 18 dobogós helyből 11-re szitakötő röppenhetett fel.

A hétvégén Budapesten rendezték meg a VI. FOXminton OPEN Budapest powered by Speedminton® hivatalos nemzetközi gyorstollas versenyt, melyen hat nemzet 42 versenyzője mérte össze tudását, méghozzá 9 kategóriában – hat egyéni és három páros számban –, így minden adott volt a feszült izgalmakhoz, a látványos labdamenetekhez és a nagy küzdelmekhez. Halas öt érmet is tudott […]

Szeptember 20-án hat versenyzőnk képviselte csapatunkat a Cseh Open Gyorstollas versenyen Brnóban. Nem ez volt az első nemzetközi megmérettetésünk, de most először szerepeltünk a rangos Cseh Nagydíjon, ahol erős mezőnyben mutathattuk meg tudásunkat. Büszkén mondhatjuk, hogy nemcsak helytálltunk, hanem kiemelkedő eredményeket értünk el! – nyilatkozta Igás Andor, a Kiskunhalasi Szitakötők Gyorstollas és Szabadidősport Egyesület elnöke.

Hét nemzet közel száz sportolója küzdött hétvégén a természeti elemekkel és egymással a XI. Halasthermál Beachminton Open nemzetközi gyorstollas versenyen, a rangos mezőnyben induló halasiaknak sok érmet sikerült itthon tartani. A támogatóknak, köztük a Színvonal-Bau Kft.-nek köszönhetően színvonalas rendezvénnyel tették a Szitakötők emlékezetessé sok sportoló és érdeklődő számára a nyarat.  

Kiskunhalas, Bács-Kiskun megye gyöngyszeme, vár benneteket egy felejthetetlen nyári élményre július utolsó szombatján! Különleges eseményre hívunk benneteket: idén is megrendezzük a BEACHMINTON, 500 pontos nemzetközi crossminton versenyt, melynek helyszíne – a korábbi évekhez hasonlóan – a Halasthermál városi strand homokja, időpontja 2025. július 26. Készüljetek fel a homokban való mozgásra, az egyedülálló sportélményre, a beach-hangulatra!

Április utolsó szombatján szervezte az országos crossminton szövetség a XVI. ICO Crossminton XVI. Hungarian Open powered by Speedminton 500 pontos nemzetközi versenyt, ahol a kiskunhalasi csapat remekül szerepelt. A legfiatalabb korosztályt Igás Luca nyerte és hozta el a legfényesebb serleget, de a legidősebb korcsoportban is a Szitakötők versenyzője diadalmaskodott Károlyi Tibor személyében.